2009.11.11. 18:31
A napló nyomában - 9. rész
- Maga szerint Lantern, igazán veszélyben lenne emiatt egész Európa? - kérdezte Anton.
- Egy nagy fenét. Egyedül ez az idióta Murat jelenthetne veszélyt az emberiségre, ha akarna. Ettől függetlenül jobban tennénk, ha megnéznénk azokat a "helyi szerveket", ha már konkrétabban nem volt szíves megnevezni az úr. Kissé pontatlan, sőt! Volt, amikor nem is jól ejtett szavakat... - válaszolta a detektív.
A sziget keleti részén egy halászfalu helyezkedett el, és a katonaság egy kisebb területet körbezárt a rakparton. Fegyveres őrök vigyázták, hogy nehogy bárki is bejuthasson az ideiglenesen kifeszített drótkerítés belső felére. A két kalandor úgy látta a leghelyesebbnek, ha nem kockáztatnak, és inkább távolról kémlelik ki, mi is lehet a katonák szándéka, és hogy náluk van-e, ami nekik kell. A helyi bazársoron számtalan dolgot kaphatott az erre utazó: álarcokat, édességet, bizsukat, órákat... Ami Lanternnek igazán kellett, az nem holmi szuvenír volt, hanem egy távcső. Miután az egyik eladótól megvásárolta, Antonnal a közeli hegy felé vették az irányt.
- Miért is jövünk erre, barátom? - kérdezte értetlenül Anton.
- Azért, mert erről a hegyoldalról nagyszerű rálátás nyílik az öbölre, de legfőképp a katonákra.
- Értem már.
Miután elérték a megfelelő sziklaszirtet, kényelmesen elhelyezkedtek. Baskerville rágyújtott a pipájára, Lantern pedig kémlelni kezdte a kikötőt. Percekig nézelődött és hümmögött.
- Mit lát, mondja már! - türelmetlenkedett Anton.
- Ezek a katonák, ahogy elnézem ártalmatlanok. Legalábbis a mi ügyünkben mindenképp. Egyetlen érdekes dolgot csinálnak: nagy mennyiségű bort raktároznak. Meg persze isszák is.
Lantern elvette a szemétől a távcsövet, majd így szólt:
- Azt hiszem, zsákutcába sétáltunk bele, Anton.
Újra belenézett a távcsőbe, ezúttal a vidék nyugati része felé. A gazdagok villái mind a hegyoldalban voltak, köztük a Murat famíliáé is. Lantern ekkor pillantotta meg egy nagyon különös dolgot: az öreg Murat a birtok hátsó felébe igyekezett, zsebredugott kézzel. A fák egy pillanatra eltakarták őt, Lantern feszülten markolta a távcsövet, majd újra láthatóvá vált a férfi. A kert végében volt, jó messze a háztól. Odalépett két óriási rózsabokorhoz, majd a zsebéből kivett egy fénylő, kerek dolgot. Ezt egy papírba tekerte, majd a bokor közé rejtette. Lantern elmosolyodott.
- Az öreg Murat talán átvert minket, de mégsincs annyi ésszel megáldva, mint hinnénk. a legnagyobb klisét használva rejtette el a kicsét - szólt nevetve a detektív.
- Hogy érti ezt? - kérdezte Baskerville. Lantern elbeszélte, mit látott az előbb. Anton szeme felcsillant.
- Azt hiszem, vissza kéne menni a bazárba - mondta Lantern.
A bazárba visszatérve a detektív egyenesen a bizsukat áruló standhoz ment, és a karkötőknél kezdett nézelődni. Kis idő múlva már meg is találta a számára megfelelő darabot, majd kifizette. Anton is vett egyet a feleségének, hogy amikor hazaér, az ne harapja le annyira a fejét.
- Most, hogy ez megvan, csupán annyit kell tennünk, hogy az elrejtett karkötőt kicseréljük erre. Bár a különbség úgyis fel fog neki tűnni, de legalább a trükk az stílusos - jegyezte meg Lantern.
Elindultak hát vissza a gazdagok övezete felé. Útközben az eddig megtörtént eseményekről beszélgettek, és arról, hogy ezek után mi lesz velük. Anton közölte, ő mindenképpen visszamegy a „hárpiához”, de csupán azért, hogy elválhasson tőle. Nem akar szívtelen lenni, így hagyni fog majd az asszonyra is annyi vagyont, hogy az a megszokott módon élhesse le életét. A karkötővel meg egy célja lesz 
csupán: megnézi azt, elmereng a múltján és biztonságos helyre teszi. Oda, ahol senki soha nem fogja többé megtalálni. Baskerville még azt is megemlítette, hogy nagyon szívesen utazna Dél-Amerikába vagy Afrikába, hiszen az európai helyzet most kezd aggasztóvá válni, ebből pedig ő nagyon szeretne kimaradni. Lantern teljes mértékben egyetértett barátjával. Ő arról mesélt Antonnak, hogy ha visszatér Londonba, valószínűleg folytatni fogja a magánnyomozóirodájának a vezetését. A hosszas beszélgetés közben odaértek az óriási birtok hátsó részéhez. Ez a terület már nem volt annyira tökéletesen karbantartva, mint a ház előtti kert. A kerítésen könnyedén át lehetett lépni, hiszen az csupán jelölés céljából volt ott, mivel a birtok egy kisebb erdőszélénél fejeződött be.
A két kalandor bement hát a kertbe, majd a rózsabokor közül kiszedte a kis papírcsomagot, majd kicserélték a karkötőt a bazárban vásároltra.
A birtokot elhagyva kellő távolságban megvizsgálták a karkötőt.
- Csakugyan ez lenne Napóleon féltve őrzött kincse? - csodálkozott Anton.
- Bizony, ez. Tedd el barátom, de jól vigyázz rá! - adta át Lantern az ékszert Baskerville-nek.
Ezzel a két utazó elérte a célját. Ideje volt visszatérni hazájukba. Hogy mi történt velük eztán? Az már egy másik történet...
- Vége -
Vagy nem? Ha szívesebbben olvasnátok még ennek a sztorinak valamiféle folytatását, akkor kommentben lehet kérni, hogy 4g kolléga feküdjön neki ennek és fűzze tovább, vagy megírhatjátok akár Ti is! :)
Egyébként ritka rossz címet adtam a történetnek, utólag elismerem, hiszen alig szólt naplóról, Lanternék még csak nem is láthatták azt...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
4g (törölt) 2009.11.11. 19:27:44
hsanyi83 2009.11.13. 09:56:07
Dr. Calland · http://kalandorok.blog.hu/ 2009.11.14. 10:42:20
valko2 2009.11.15. 10:12:41
Dr. Calland · http://kalandorok.blog.hu/ 2009.11.15. 10:47:40
valko2 2009.11.15. 17:33:48