2009.05.24. 21:21
Az örök fiatalság forrása - 11. rész
Már tudom is, hogyan jutunk ki - mondta Max...
Dehogy tudom, gondolta magában. Csak megnyugtatásul mondta az öregnek. A legjobb az lenne, ha örök életemet kihasználva elüldögélnék itt addig, amíg mindenki, aki fogva tart minket meghal, aztán könnyedén kisétálnék, gondolkodott el egy pillanatra Max. Az ötlet túl bizarr volt, és az idő különben is sürgette: meg akarta állítani Luciát, hogy ne tudjon több bonyodalmat okozni a vízzel.
- Hans, van valamiféle ötleted, hogyan juthatnánk ki? - kérdezte Max.
- Semmi, öcskös. Annyit viszont tudok, hogy egyedül ez az őr vigyáz ránk. Volt pár napom, hogy erre rájöjjek. - válaszolt az öreg.
- Akkor ez nagyon egyszerű lesz. - könnyebbült meg Max. - Szólok neki, hogy hív a természet! Talán van akkor nyomorult, hogy kienged...
Az őr volt akkora. Az egész akció lezajlott egy fél perc alatt. Ajtónyitás, leütés. Ennyi volt a nagy feladat. Persze, nem csoda, hogy Hans ilyenre nem vállalkozott. Az őr egyébként két méter magas lehetett, az első pillanatban Max is rácsodálkozott kosaras alkatára, de szerencsére akár mekkora is volt, a kábítóütésre nem volt immunis. Max csapott, az őr meg eldőlt, mint egy zsák. Körülnézve a kinti teremben, Max látta, hogy egy egyszerű raktárépületben lehetnek. Eközben Hans is felzárkózott mellé.
- Az lehet, hogy kiváló üzletasszony, de más téren ritka nagy nyomorék a vén szatyor! - nevetett Max, mikor felfedezte, hogy a többi, elkobzott felszerelésük egy székre volt letéve az egyik fal mellett.
- Azért ne késlekedjünk sokat, bármikor visszatérhetnek. - javasolta Hans.
- Rendben, haladjunk.
- Hans, van valamiféle ötleted, hogyan juthatnánk ki? - kérdezte Max.
- Semmi, öcskös. Annyit viszont tudok, hogy egyedül ez az őr vigyáz ránk. Volt pár napom, hogy erre rájöjjek. - válaszolt az öreg.
- Akkor ez nagyon egyszerű lesz. - könnyebbült meg Max. - Szólok neki, hogy hív a természet! Talán van akkor nyomorult, hogy kienged...
Az őr volt akkora. Az egész akció lezajlott egy fél perc alatt. Ajtónyitás, leütés. Ennyi volt a nagy feladat. Persze, nem csoda, hogy Hans ilyenre nem vállalkozott. Az őr egyébként két méter magas lehetett, az első pillanatban Max is rácsodálkozott kosaras alkatára, de szerencsére akár mekkora is volt, a kábítóütésre nem volt immunis. Max csapott, az őr meg eldőlt, mint egy zsák. Körülnézve a kinti teremben, Max látta, hogy egy egyszerű raktárépületben lehetnek. Eközben Hans is felzárkózott mellé.
- Az lehet, hogy kiváló üzletasszony, de más téren ritka nagy nyomorék a vén szatyor! - nevetett Max, mikor felfedezte, hogy a többi, elkobzott felszerelésük egy székre volt letéve az egyik fal mellett.
- Azért ne késlekedjünk sokat, bármikor visszatérhetnek. - javasolta Hans.
- Rendben, haladjunk.
Kiérve az épületből, látták, hogy az egy kietlen puszta kellős közepén van. Az épület mellett egy terepjáró parkolt. Gyorsan beleültek, Max elővette visszaszerzett táskájából mobiltelefonját (vízálló volt, így nem lett semmi baja), majd megnézte, hol is vannak valójában: a taxilai tótól harminc kilométerre jelezte helyzetüket a készülék.
- Sietnünk kell, ha el szeretnénk kapni Luciáékat. - mondta Hans.
- Egyáltalán nem kell. Fölösleges a nagy sietség. Különben sem a tóhoz megyünk vissza, hanem Machu Picchuba. - nyugtatta meg öreg barátját Max. - Lucia minden bizonnyal már elhúzta innen a csíkot, hogy ott átkelhessen a Sötétség Földére, megfelelő mennyiségű víz megszerzéséért.
- Igazad lehet.
- Bizony. És ha meg szeretnénk állítani, akkor nekünk ott kell lenni, mikor csapatával átkel a ködön.
- Hogyan szeretnéd? - érdeklődött Hans.
- Kifigyeljük, amikor átmennek. A Források Útjának a végén lehet átgyalogolni a Sötétség Földjére. Ez a romváros legszélsőbb részén van, egy sziklanyúlványon. Mikor átgyalogolnak, akár mekkora veszteség is lesz a világnak, ezt a sziklaszirtet fel kell robbantani. Így ők nem juthatnak vissza, és más se oda.
- Remek terv, csak az az egyetlen gond, hogy te sem ott jutottál vissza. Könnyedén előfordulhat, hogy ők is kijutnak a tó vizébe esve, itt taxilánál. - Emlékeztette Hans Maxet.
- Igen, tudom, de még így is ez az egyetlen lehetőségünk. Abban meg csupán bízhatunk, hogy velük ez nem fog előfordulni. Egyébként meg lehet, hogy ha lezárjuk a másik átjárót a robbantással, többé megszűnik a kapcsolat.
- Előfordulhat.
Az út többi részét a reptérig csendben tették meg. Mindketten belemélyedtek saját gondolataikba. Az idő sürgette őket. A legelső géppel Peruba repültek. Max nem szeretett volna semmit kockáztatni, így már a reptéren, a gép indulására várva előrendelt egy terepjárót a reptérre, az érkezésük időpontjára. Peruba érve a kocsi csakugyan ott várt rájuk, csupán 2-3 aláírás szükségeltetett ahhoz, hogy elindulhassanak vele. Útközben Max a helyi feketepiacon könnyűszerrel (és egy kis alkudozással) hozzájutott megfelelő robbanószerhez.
A hegy lábához érve kippattantak a kocsiból, és merőben más utat választottak, mint a túristáknak kiépített útvonal. Az idő este fél 11 körül járt, másfél órájuk volt, hogy feljussanak a hegytetőre. Luciáék már valószínűleg ott voltak.
A hegy megmászása kemény feladat volt, főleg amiatt, mert nem volt kiépített ús, és semmilyen más kitaposott ösvény sem. Fél óra mászás után zajra lettek mindketten figyelmesek. Egy helikopter érkezett a hegytetőre. Lucia tehát csak most kezdte meg a kutatást a romvárosban. Valószínűleg nem kellett nagy fejtörés, hogy kitalálják, Max miként jutott át a Sötétség Földjére: a kém aki szemmel tartotta maxet alaposan beszámolt minden egyes részletről Luciának, így már csak a megfelelő időpontot kellett kivárni, az éjfélt.
Max és Hans fél 12-re értek fel a hegy tetejére. Hans kissé pihegett. Elfáradt a hosszas mászásban. Jól időzítettek. Luciáék csapata már a megfelelő helyen gyülekezett.
- Nézd, tényleg ostobák! - vigyorgott Max. - Mindenki át fog menni. Senki sem marad itt. Könnyű dolgunk lesz. Vagyis dolgom. Szeretném, ha itt, biztonságos távolságban maradnál, Hans.
- Rendben, öcskös. - egyezett bele az öreg.
Elérkezett az éjfél. Minden a terv szerint ment. A csoport, élén Luciával és fiával felszívódott a titokzatos ködben. Ekkor jött el Max ideje. A táskájába pakolt robbanószerekkel megindult a szirthez. Óvatosan rakta le a bombákat, ügyelve arra, hogy az előtte sűrűn kavargó ködöt még véletlenül se érintse. Percek alatt végzett a megfelelő elhelyezéssel. Kezébe vette a távirányítót és visszarohant Hans mellé a fedezékbe.
- Viszlát, örök fiatalság forrása, viszlát Források Útja! - Mondta Max, és lenyomta a kis gombot.
A detonáció sikeres volt. A szirt leszakadt. Minketten csak percekeig álltak utána némán, és nézték a megüresedett helyet. Végül Hans veregette meg Max vállát, majd fejével biccentett. Elindultak vissza a kocsihoz...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kalandorok.blog.hu/api/trackback/id/tr221141404
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.