...-Hogy? Nem kéne meglepődnöm, hogy másnak is kell a víz, de miért pont a mesteremet bérelték fel? Ő már visszavonult - morfondírozott magában. Belegondolva, ez a víz tényleg drága kincs, nem csoda, ha még az öreg Hans is elutazott érte...

A pillanatnyi merengésből egy éles hang zökkentette ki Maxet, mely irányából kikövetkeztetve a hallból jöhetett. Gyorsan megragadta a kandalló mellett lévő piszkavasak egyikét (nem először törtek már rá váratlanul valamilyen helyszínen, így nem csoda, hogy reflexből védelmi eszközt keresett). Óvatos léptekkel megindult a hall felé, vigyázva arra, hogy végig Hans féltve óvott perzsaszőnyegén haladjon (pedig arra sosem lehetett rálépni, mivel az "becses ereklye" volt Hans elmondása szerint, amit valami "idő-ura-perzsa-herceg" sírjából hozott el). Igyekezett a legkisebb zajt csapva megközelíteni az előszobát, hogy kiderüljön, ki lehet az, aki illetéktelenül belépett mestere birtokára. Egy újabb zaj törte meg a csendet... Ez már nem tréfa, valaki tényleg jár itt, gondolta Max. Odaért az ajtóhoz. Most hirtelen kirúgom az ajtót, a vassal pedig a falhoz szorítom, akárki is a jövevény, tervezte meg magában a rajtaütést. 3-2-1... az ajtót nagy robajjal kivágta, és nagy meglepetésére a jövevény nem egy ember volt. Lucifer, Hans ősöreg kandúrja döntött fel kettő agyagvázát, melyek minden bizonnyal a hang forrásai voltak.

Már éppen fordult vonal vissza a társalgóba, hogy magához vegye a levelet, mikor megakadt a szeme a bejárati ajtón, ami félig nyitva volt. Max jött be rajta, de megszokásból becsukta, mert az öreg Hans mindig is allergiás volt arra, ha huzat támadt a házban, és Lucifer akármilyen nagytermetű macska is volt, nem lett volna képes egy ekkora, hihetetlenül nehéz faajtót belökni. Valaki mégis járt itt, de minden bizonnyal már kereket oldott.

Felismervén, hogy már úgysem kaphatja el a titokzatos idegent, Max visszament a levélért, és átolvasta újra:

...A pontos helyet mutató térképet és a számodra hasznos jegyzeteimet elrejtettem "oda"...

"Oda" - Senkinek sem mondott többet ez a szó, mint Maxnek. Fiatal korában rengeteget tartózkodott Hans birtokán. Mindenkinél jobban ismerte a régi ház rejtett zugait. A legkedvesebb volt számára ez a rejtekhely, mert Hans minden látogatása előtt belerejtett neki valami édességet, aminek ő fiatal fejjel nagyon megörült mindig. Ez a zug az emeleti lépcsőfeljáró egyik kilazult deszkája mögött volt. Max felment a lépcsőn a kilazult falrészig, és óvatos mozdulattal eltávolította a rejtekhelyet takaró deszkát. Benne megpillantotta azt, amire számított: még egy levelet. Kibontotta a borítékot, és elkezdte olvasni a szöveget:

Max,

Tudtam, hogy emlékezni fogsz erre a rejtekhelyre. A társalgóban elhelyezett levelem hamis volt. Azoknak szántam, akik már napok óta, amióta megkaptam a megbízatást, követik minden lépésemet. Egyébként tényleg elutaztam, de kutatásomat nem nyugaton, hanem keleten kezdem. Taxilában vagyok, Pakisztánban. A források szerint ez a legkeletibb város, ahova Nagy Sándor utazásai során eljutott, így innen érdemes kiindulnunk. A Hotel Paxall-ban szálltam meg, ott várok rád. Birtokomban van még egy érdekes forrás, mely tényleg ezen a területen említi a Sötétség Földjének bejáratát.

Max magához vette a  külön lapocskát, mely a forrás szövegét tartalmazta:

A kereskedők mesélik, hogy a Sötétség Földje közel terül el, s Taxila népe rendszeresen bemegy a Sötétségbe, kandelábereket víve magukkal. Ott egy hatalmas fához érnek, akkora, mint egy falu, a fát fény sosem éri, mégsem szárad ki az sosem. Valami táplálja gyökerét. Mindenféle árucikkeket visznek magukkal, amelyeket aztán külön-külön letesznek, ismertetőjelekkel ellátva, majd hazatérnek. Később újra visszamennek, s ott olyan portékákat találnak, melyekre országuknak szüksége szokott lenni. Minden ember talál valamit a saját portékája mellett; ha megtetszik neki, hazaviszi; ha nem, úgy fogja a saját áruját és otthagyja a másikat, anélkül, hogy ezzel bárkit megsértett volna. Azt azonban nem tudják, kik is azok, akikkel kereskednek.

Hmm, felettébb érdekes história, gondolta Max. Hogyan juthattak be a kereskedők sötétség földjére? Milyen lehet az a titokzatos fa, ami fény nélkül tud élni? De a legfontosabb, hogy mi táplálhatja a fát, mi az, ami energiát ad neki? Valószínűleg az örök fiatalság forrásának vize csörgedezhet a gyökerei alatt... Persze ez nem biztos, meg kell róla győződni, amit csak úgy lehet, ha élőben megtekintésre kerül a titokzatos helyszín.

A papírokat eltette, a rejtekhelyet elfedte, majd kilépett a napsütésbe (az ajtót becsukat, ahogy Hans kérte), beugrott sportkocsijába. Odatelefonált Carlának: a lehető leghamarabbi időpontra szervezze meg neki a repülőútját, hogy eljuthasson a pakisztáni Taxila városába.

3 nap múlva Max már túl volt a kimerítő légi úton, és kalandra éhesen megérkezett Pakisztánba. A legközelebbi reptér az iszlamabadi volt, onnan kocsival kellett megtennie az utat. A vidékre a kietlen jelző volt a legtalálóbb. Mindenfelé apró bokrok és pici fák lepték el a vidéket. Max el sem tudta képzelni, ilyen sivár vidéken merre helyezkedhet el a Sötétség Földje, de remélte, erre majd öreg mentora megadja a választ. Poros kocsiúton hajtott végig Taxila városába. Szerencsére mobilja GPS képes volt, így a tájékozódás nem jelentett gondot számára idegen terepen sem. A hotelt így könnyen megtalálta. Leparkolt elé kocsijával, és elindult a bejárat felé, hogy végre találkozhasson öreg barátjával...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.