- Kérem segítsen nekem uram! Csak ön tudja megoldani a problémámat.
Mindig ugyan az a szöveg, melyet aztán egy semmi kis ügy követ. Mintha nem lenne fontosabb dolgom ezeknél. Ez a madame is egyenesen Franciaországból utazott ide, hogy megkeressem a fifikutyát vagy valami elkóborolt halgerincszopogató kandúrbandit. Valami piti megbízást szeretne rám aggatni a szentem. - Gondolkodott Lantern, mikor egy hatvanas éveiben járó, jól öltözött hölgy a fenti szavakat intézte hozzá.
- Folytassa csak, asszonyom! - szólította fel a további beszédre a hölgyet egy nagy sóhajtás közbeékelésével.
- Az a piszok meglógott! Eleinte azt hittem, hogy csak megőrült és ugrat, de egy hete tényleg lelépett. Kerestem mindenhol, de nem találtam.
- Mégis kiről van szó, asszonyom? - kérdezte szemöldökét felhúzva Lantern.
Antonról, a férjemről, hát ki másról lenne?! - válaszolta hisztérikusan a nő. - Meglépett, mert egyszerűen a rögeszméjévé vált az az átkozott könyvtárszoba. Folyamatosan ott tartózkodott, hiába mondtam neki, hogy menjünk el bálokba, mutatkozzunk összejöveteleken, járjunk társaságba, nem! Nem! Nem! (Higgadj te hárpia, nem otthon vagy! - gondolta a rikoltozás közepette Lantern) Egyszerűen ő mindig abban a szobában kuksolt és kutatott. Hogy mit, azt nem tudom, de néha utalt arra, hogy ő egyszer fogja magát és elutazik, mert meg kell bizonyosodnia valamiről. Ezt sosem vettem komolyan, de most úgy tűnik csakugyan megtette! Engem meg otthon hagyott! Pedig én szeretek ám utazni, a barátnőim a megmondói ennek.
- Tömören tehát: a kedves férje valahová eltűnt, nekem pedig a nyomára kéne bukkannom. Jelenleg semmiféle ötlete sincs, hogy merre mehetett?
- Nincsen. Éppen ezért szeretném, ha két hét múlva ellátogatna a birtokunkra, hogy közelebbről is szemrevételezze azokat a könyveket, amiket a férjem évekig bújt. Abban lehet a megoldás.
- Én is így vélem, asszonyom. A legjobb csakugyan az lesz, ha elfogadom a meghívását és ott kezdem a keresést. Ebből viszont az következik, hogy elfogadtam a feladatot, és mint becsületes állampolgár előre jelzem: a tarifám igen magas. Kiváltképp az ilyen macerás ügyekben, mint a kedves férjéé.
- A pénz monsieur, az egyáltalán nem probléma. A férjem vagyonával bármit meg tudnék vásárolni. Jelen pillanatban pedig őt magát szeretném visszaszerezni vele - sikoltott fel hangos és görcsös nevetéssel az idős hölgy. Csak aztán eredményes legyen.
- A címet és a látogatási időpontot pedig kifelé menet nyugodtan egyeztesse a titkárnőmmel - mondta mosolyogva Lantern. - Kívánok további kellemes időtöltést Londonban, öröm volt önt megismerni.
- Viszlát Mr. Lantern, várni fogjuk magát! - búcsúzott az asszonyság.
Miután nehézkesen kilépdelt Lantern irodájából, hősünk felkapta névjegytábláját, majd fényesíteni kezdte azt. Valóságos nyálzáport zúdított rá ez a nő ahogy felháborodva mesélt a férjéről - gondolta, miközben zsebkendőjével alaposan áttörölte a kis rézlemez, mely fényesen hirdette a feliratot:

Professzor Lantern Bail - archeológus, magándetektív

Bizony, Lantern már évek óta megalapította a saját önálló nyomozóirodáját, aminek kapuja bárki előtt nyitva állt, akinek különböző problémája akadt és volt megfelelő mennyiségű pénze is. A mostani ügy viszont kissé érdekes, de mivel az asszony tud fizetni, egy próbát megér a felgöngyölítése is. Hazafelé menet átvette titkárnőjétől a címet, majd megvette a napi újságot is a sarki árusnál. Otthon a megszokott környezete fogadta. Egyedülálló volt, még így közel az ötvenhez is, bár már néha idegesítette, hogy a lakásban minden mindig ott van, ahová ő azt leteszi. Egyedül Mrs. Celter, a takarítónő szokott hetente egyszer megjelenni és mindent patyolat tisztára suvickolni.
Két hét múlva Lantern már a Francia-Alpok egyik csendes kis falujának vége felé igyekezett elegáns frakkban, kezében utazóbőröndjével. Az utat vonattal tette meg a hegyeken keresztül, a kilátás magával ragadta a kabinból. Néhány pillanatra még tériszonyáról is megfeledkezett, mikor a tátongó völgyek mélységét csodálta.
Egy nagy kovácsoltvas kapu előtt megállt, majd elolvasta a névtáblát: Baskerville birtok
Csengetett, majd várt. Kis idő elteltével egy alacsony termetű komornyik sietős léptekkel megjelent, a bőröndöt átvette, Lantert pedig a hallba kísérte. A professzor ekkor tudott csak igazán szétnézni. A villa méretei kintről is tekintélyt parancsolóak voltak, de az a fényűzés ami bent fogadta nem hagyta szóhoz sem jutni: bíborvörös szőnyegek futottak végig a márvány padlón, arany keretű képek és gyertyatartók lógtak a falakon. A társalgóba vezető folyosó egyik oldala pedig üvegfal volt, ahonnan jól látszott a birtok kitűnő rendben tartott kerti tava is, melyben négy hattyú úszkált. Álmélkodásából egy, már ismerős hang zökkentette ki.
- Áh, Mr. Bail. Örülök hogy látom! Remélem kellemesen utazott - vonult le a lépcsőn az idős Baskervillené.
- Kiválóan asszonyom. Ez a vidék egyszerűen meseszép! - felelte Lantern.
Egy rövid csevegés után a hölgy Lanternt végre elvezette ahhoz a szobához, amiben talán megtalálható a válasz, hogy hová is tűnt Anton Baskerville.
- Mr. Lantern, ha nem zavarja, most magára hagynám. Menjen nyugodtan és nézzen jól körül. Én be nem teszem a lábam ennek az őrült férjemnek a szentélyébe! Minden úgy van, ahogy ő hagyta mielőtt eltűnt.
- Ahogy kívánja asszonyom, de ez csupán egy szoba. Ha minden jól megy, akkor nemsokára okosabbak leszünk.

Lantern elfordította a kulcsot a könyvtárszoba hatalmas ajtajában, majd kinyitotta azt. Egy nagy helyiségbe jutott, melynek falait szinte minden irányból könyvek borították. Az  ablakhoz lépett és elhúzta a függönyt. Világosabb lett, így jobban szét tudott nézni. A szoba közepén egy íróasztal volt, melyen csak úgy tornyosultak a legkülönfélébb könyvek. Valószínűleg az öreg Anton olvasgatott és kutatott itt naphosszat. Ez volt a legérdekesebb rész Lantern számára. Végignézte a fiókokat, melyben egy csomó kéziratot és rajzot talált. A tartalmukból ítélve semmi hasznos nem volt köztük, legalábbis ami őt nyomra vezette volna. Eztán az asztalon heverő könyveket kezdte el végiglapozgatni. Az egyik vaskosabb kötet, melyet felemelt tartogatott számára meglepetést: a lapok közepe ügyesen ki volt vágva, és egy új, kisebb méretű könyv volt belerejtve. Lantern kiemelte a könyvet, melyről akkor már számára is kiderült, hogy az Anton Baskerville naplója. Mikor kinyitotta viszont csalódnia kellett. Mivel új volt a napló, valószínűleg az öreg nemrég kezdhette el írni, a régi bizonyosan betelhetett. Csupán egyetlen bejegyzés volt benne, kapkodós, sietős írással:

"Végre kitaláltam mit jelent a szöveg! Ideje nekivágnom hát a kalandnak!"

Jól nekivágott - gondolta Lantern. Csakugyan látszólag minden nyom nélkül távozott. Ekkor vette észre, hogy az asztal alatt lévő szemeteskosár nincsen kiürítve. Lehajolt hát és beletúrt. Egy összegyűrt levelett vett ki belőle, melyet kisimítva a következőt olvasta:

"Tisztelt Anton Baskerville!

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Dox Expressz egyik utasaként tekinthetünk Önre. Mellékelten elküldjük önnek a jegyét. A vonata május 24-én fog indulni a montélimari pályaudvarról pontosan 10 órakor. Reméljük élvezni fogja azt a luxust és a kényelmet, melyet csak a Dox Expresszeken találhat meg."

Tehát a drága Anton vonaton lógott meg, ráadásul nem is akármilyenen, hanem egy drága Dox luxusszerelvényen. Még a dátum is passzol - morfondírozott Lantern. - Nincs más választásom, sajnos nekem is luxusvonatra kell szállnom, ha meg szeretném találni ezt a világcsavargót. Egy biztos: nem lesz rossz dolgom.

Lantern imádott vonatozni, és a tény, hogy egy világhírű Dox Expresszen kell utaznia, ráadásul még pénzt is kap a nyomozásért, ha  sikeres lesz, ez felettébb felvidította. Megkereste hát Baskerville asszonyságot és közölte vele a hírt, hogy a férje minden valószínűséggel vasúton indult el, hogy belevágjon a titokzatos kalandjába. Az idős hölgy valósággal tajtékzott a dühtől, hogy Anton úr nélküle mert elindulni egy luxusutazásra. Lantern viszont még a szitkozódások közepette felkapta bőröndjét és közölte, hogy ő a férfi után indulna minél előbb. Félt, hogy ha tovább vár, akkor az asszonyságnak a végén még kedve kerekedne vele együtt utazgatni kicsit a "szemtelen piszok" férje után.
Lantern így elindult vissza a faluba, hogy eljusson Montélimarba, felszálljon egy híres Dox Expresszre és megtalálja Anton Baskervillet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.