...A hotelt könnyen megtalálta. Leparkolt elé kocsijával, és elindult a bejárat felé, hogy végre találkozhasson öreg barátjával...

A hotel nem volt valami kirívó, egyszerű puritán kinézetével könnyen beleolvadt az őt övező épületek sűrűjébe. Hotel Paxall - hirdette egy haloványan villogó neonfelirat az ablakban. Hát, legalább tömeg, az biztosan nem lesz odabent, gondolta Max, és belépett az ajtón, egyenesen a hallba. Nem csak hogy tömeg nem volt, de egyetlen árva lélek sem tartózkodott a helyiségben. A recepcióspult mögött sem ült senki, és látszólag az összes szobakulcs a helyén volt, egy kivételével (a tizenkettes), legalábbis erről tanúskodott a falon levő tábla, amire fel voltak akasztva. Hans tehát a tizenkettes szobában szállhatott meg. A falon elhelyezett térképet átnézve Max látta, hogy a szoba az első emeleten, a lépcsőtől balra van.

El is indult fölfelé. Bekopogott. Kisvártatva Hans ajtót nyitott neki, és betessékelte a szobába. Az öreg egész éjjel nem alhatott, legalábbis erre lehetett következtetni abból, hogy a szemei nagyon karikásak voltak, és tipikusan a Hans-féle "megfejtettem a titkot" mosoly terült szét fáradt arcán. Max nem is terelte a témát, ő is kíváncsi volt, mire jutott. Üdvözölte régi barátját, majd várta, hogy az elkezdje mesélni az új fejleményeket.
- Örülök, hogy ilyen hamar megérkeztél öcskös! - kezdte Hans. - Ezek szerint megtaláltad az igazi levelemet. Az ott mellékelt forrásszöveget előtte pár nappal kaptam postán egy fiatalembertől. Bár személyesen nem találkoztam vele, a lvevelében azt írta, hogy a Thermal Aqua Múzeum megbízásából ír nekem, hogy kutassan fel az ereklyét.
- Ez remek, akkor legalább azonos a megbízónk. Engem meg Lucia Sin keresett fel személyesen az irodámban, ugyan ettől a múzeumtól. - közölte Max.
- Akkor fiam, tényleg a legfontosabb ezek utána az együttműködés! Kész szerencséd, hogy azonos a munkaadónk, mert különben itt rögtön meg kellett volna, hogy öljelek téged. - mondta Hans, majd nagy mosolyra húzódott a szája. Max mindig is kedvelte az öregnek a fekete humorát. Tudta, sosem bántaná. Előbb lenne Hans öngyilkos, mintsem, hogy ő ellene fordulna.
- Inkább térj a tárgyra Hans, látom, alig várod, hogy megoszthasd velem az új elméleteket.
- Nos, igen. Ahogy a forrás említi, régen ezen a vidéken virágzott a kereskedelem. A várostól keleti irányba elhelyezkedő két hegy között húzódott a legforgalmasabb kereskedelmi útvonal a vidéken. Mindenki Taxilába járt elcserélni a portékáját az itteniekkel, mert a helyiek ismerték a Sötétség Földjének bejáratát, és így változatos termékekkel térhettek vissza onnan. Mindig olyat hoztak, amire éppen szükség volt. Legendák keringtek arról, hogy hogyan jutottak el a nagy fa tövéig. Egy nemrég birtokomba került másik feljegyzésen, melyet tegnap a helyi múzeumtól szereztem meg, úgy tartják, a helyiek a közeli tóhoz jártak el kereskedni éjszakánként. Fogták a termékeiket, ladikokba pakolták őket, megvárták az éjfélt, és beeveztek a tó közepe felé, ahol állandóan titokzatos köd nyelte el őket. Miután visszatértek, mindig változatos rakománnyal megrakodva kötöttek ki, melyeket a Sötétség Földjéről hoztak.
- Akkor ne késlekedjünk! - monta Max izgatottan. - Szerelkezzünk fel, és induljunk el mi is ahhoz a tóhoz! Már az éjjel megoldhatjuk a rejtélyt!
- Sajnos nem, öcskös. Azt a tavat egy patak táplálta, mely az egyik szemközti hegy gyomrából csörgedezett. A patak évszázadokkal ezelőtt elapadt, és így már a tónak is csupán a helye van meg, a vize sehol... - közölte a szomorú tényeket Hans.
Rendben öreg barátom, de ne csüggedj, ki fogunk valamit találni, ígérem! Laptopját elővette, és megnyitotta a terület műholdas fényképeit, hogy jobban szemügyre vehesse a kiszáradt tavat és a patak medrét.
- Hans, itt több tó is van a környéken. - állapította meg Max.
- Tudom, fiam, de a miénk bizony csontszáraz, ezt garantálom, nem tévesztettem el, és már a feltételezésed is sértő! -mondta orrát felhúzva Hans.
- Mester, nem is arra gondoltam, hogy tévedtél, hanem hogy a hegy túloldalán van egy másik tó, amit csakugyan a hegy mélyéből folyó patak táplál. Nagy valószínűséggel csupán annyi történhetett, hogy évszázadokkal ezelőtt egy földmozgás következtében a hegy gyomrában lévő patak barlangjának egyik ürege beomlott, elállva a kifolyó víz útját, ami aztán másfelé tört utat magának, és a mi tavunk pedig azok után nem kapott többé utánpótlást, ezért száradt ki végül! És ezért nem juthattak el többé a kereskedők a Sötétség Földjére, és ezért csökkent ezek után Taxila városának forgalma, jelentősége! A patak kiszáradása a terület fejlődését is visszafogta. - vonta le a következtetéseke Max. - És valószínűleg már Nagy Sándor sem talált itt semmit…
- Mondtam már édes fiam, hogy mennyire imádom azt az okos fejedet? - Mondta örömmel Hans. - Hogyan tovább eztán, ha már így átlátod az egészet? Látom ide én már kevés vagyok.
- Ilyet sose mondj! Nagyon hasznos segítőtárs vagy! A továbbiakban robbanószert helyezünk a barlang eltorlaszolt részéhez, és kirobbantjuk a berekesztett alagutat, hogy a víz ismét arra folyhasson tovább amerre régen, és feltöltse nekünk a régi tómedret. Nyomás, üljünk a kocsiba! - sürgette Max az öreget.
- Fiam, nekünk nincs is robbanószerünk! - akadékoskodott Hans.
- Szerencsétlen esetben nem is lenne, viszont még nem láttad, hogy mivel jöttem idáig. Iszlamabadban egy kétes alaktól vásároltam meg ezt a nagyon régi terepjárót. Gyorsan túl akart rajta adni, én meg mivel siettem, megvettem tőle hihetetlenül olcsón. Viszont a nagy kapkodásban benne felejtett egy-két dolgot, ahogy azt később észrevettem: a csomagtartóban egy ládányi robbanószer van. - közölte Max.
- Csak neked lehet ekkora mázlid. – vigyorgott Hans.
- Majd ha az örök fiatalság forrásának vize lesz a birtokunkban, akkor mondj ilyeneket, jó?

A beszélgetés közepette beültek a - mint kiderült, jutányos áron szerzett - robbanószerekkel felpakolt kocsiba, és kelet felé vették az irányt, hogy újra vizet varázsoljanak az ősi tóba.

Egy óra megterhelő kocsikázás után a  délutáni hőségben elérték annak a hegynek a lábát, amelyikből régen a patak folyhatott. Az üreget megtalálni nem volt nehéz, a helyét jól mutatta az a sziklavájat, amit régen a gyorsan zúduló víz moshatott ki magának. Kalandoraink leparkoltak egy nagy sziklának az árnyékában, Max felvette hátitáskáját, melyben mindenféle kalandorfelszerelés helyet kapott, majd egy zsákba bőségesen pakolt a robbanószerekből. A hegy gyomrába vezető rés csakugyan ott volt, ahol gondolták, és éppen elegendő méretű volt ahhoz, hogy Max kényelmesen beférjen rajta.
- Hans, te maradj itt kint, és menj picit távolabb. Én bemegyek, és az eltorlaszolt részig telepakolom az üreget bombákkal, majd kijövök én is és felrobbantjuk. – adta ki az utasítást Max. Ekkor gondolt csak bele, hogy talán rossz felől robbantanak, de most már csak bízni tudott szerencséjében, és abban, hogy a víz újra utat tör a hasadékok között. Táskájából elővette a homlokra erősíthető lámpáját, és feltette.
Maxnek rá kellett jönnie, hogy elsőre túlbecsült az üreg méretét, mert nem tudott kiegyenesedni, így maradt az óvatos kúszás. Ahogy haladt befelé a hegy mélyébe, egyre hűvösebb lett, és a vékony ingben, ami odakint a hőségben lekívánkozott róla, most kimondottan fázott. Fejlámpájának 5 ledje szerencsére erőteljesen megvilágította az elé tárulkozó járatot. A szűk rés pár perc mászás után kiszélesedett, és Max egy tanterem méretű barlangban találta magát. És ott volt a végében, ami miatt idejött: nagy sziklatömeg torlaszolta el a barlangrendszer többi részét, de hallatszott, hogy mögötte víz csobog. Kellő mennyiségű robbanószert helyezett a kövek közé, majd elindult visszafelé, letekerve maga mellett a gyújtózsinórt. Sajnos az nem bizonyult elég hosszúnak, így nem maradt más lehetőség: meg kellett gyú jtani, majd szélsebesen kiiszkolni a barlangból. Max meg sem tudta mondani, mikor igyekezett ennyire életében, hogy me ntse az életét (talán a kongói esőerdőben jó pár évvel ezelőtt). Már látta a hasadék végén beszűrődő napfényt, és abban a pillanatban meghallotta a nagy robajt is, mely a robbanás sikerességére utalt. Kiért a barlangból, odafutott Hans mellé és vártak. Pár perc múlva az odúból saras vízfolyam csillant meg a tűző napfényben, és egyre jobban pillanatban szélesedett. Az akció sikeres volt. A sebes patak megtalálta régi medrét, újult erővel csörgedezett végig benne.
- Pár napot azért várnunk kell, hogy rendesen megteljen a régi tómeder. – állapította meg Hans.
- Igen, de addig legalább minden előkészíthetünk arra, hogy az éjszaka leple alatt beevezzünk a titokzatos ködbe, és bejussunk a Sötétség Földjére. – mondta Max. – Kezdésnek például szerezzünk egy csónakot…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.