A vonat végül csak hat óra után húsz perccel tudott továbbindulni, mert négy jómódú utas olyannyira elmerült a fesztiváli hangulatban és a sarrasi borokban, hogy csak egymást támogatva tudtak nagy nehézségek árán visszatérni a szerelvényhez. Lantern ezalatt átnézte még egyszer a faluban kapott papírokat, de sajnos csalódnia kellett: Anton Baskerville nevén és lakcímén kívül, semmi más nem volt, ami arra a cetlire volt írva. A cetlit meg bárki írhatta, még akár maga Baskerville is. Ezzel Lantern lezártnak tekintette ezt a témát, inkább elővette a bűnügyi regényt, melyet legutóbb az állomáson olvasgatott és folytatni kezdte azt.
Lassan besötétedett, a lámpák felkapcsolódtak a kabinokban, a Dox expressz pedig megérkezett az első hivatalos megállóhelyéhez. A lyoni állomás így kivilágítva is kellemes látványt nyújtott. Lantern egyáltalán nem izgatta magát, hogy a merénylője talán most száll le örökre. Másképp gondolkodott: ha leszáll, őt már nem veszélyezteti, bár kételkedett benne, hogy a titokzatos alak dolga végezte nélkül távozott volna.

Az út még Dijonig hosszúnak ígérkezett, Lantern pedig az egész napi megpróbáltatások után eléggé kimerült volt. Kulcsra zárta hát kabinja ajtaját és lefeküdt aludni. Az utazás hátralévő részében semmi különös eset nem történt.
Másnak reggel nyolcra a Dox expressz megérkezett a dijoni állomásra. Lantern már sokkal korábban felébredt és feszülten várta a megérkezés pillanatát. Ebben a városban kell lennie az öreg Baskervillenek. Ekkor kopogtak a fülkéje ajtaján. A detektív ajtót nyitott, de nagyon meglepődött: két rendőr állt előtte.
- Lantern Bail? - kérdezte az egyik egyenruhás.
- Személyesen, uraim -válaszolt Lantern.
- Ez esetben uram, megkérhetném, hogy fáradjon velünk?
- Természetesen - válaszolta a detektív úgy, hogy a hangjában a meglepetés egy pillanatra se érződött.
A két egyenruhást követve Lantern csakhamar a Dox Vasúti Társaság helyi irodájában találta magát. Leültették egy asztalhoz, majd vele szemben helyet foglalt a két rendőr is.
- Nem is tudom uram, hogy kezdjünk bele - habozott a bajszos rendőr.
- Javasolnám uram, hogy az elején - tette a csípős megjegyzést Lantern.
- Az ügy kényes. Tudni illik a Dox expresszeken hónapok óta egy gyilkos szedi az áldozatait. Kizárólag a Montélimar-Dijon útvonalon. Egy emberünk beszámolója szerint önt is megkísérelték megmérgezni a mostani út alkalmával. Szerencsére a tettes most az egyszer nem járt sikerrel - folytatta a rendőr.
- Igen, ennek jómagam is nagyon örülök - mosolyodott el Lantern. Ebben a pillanatban a vonat pincére jelent meg az ajtóban, majd belépett. Ő szólalt meg.
- Remélem Mr. Lantern nem sértettem meg a vonaton a viselkedésemmel. Nem szerettem volna senkinek sem felfedni az álcámat. Két hónapja próbáljuk becserkészni így az elkövetőt, ma végre sikerült.
- Magam is detektív vagyok, nem lett volna semmi, ha felfedi előttem, hogy ön valójában rendőr, nem pincér. Természetesen megértem fiatalember - nyugtatta meg Lantern. - Szabadna tudnom, ki volt a tettes?
- Madame Mina, az idő hölgy. A veje éppen előző évben szállt be egy, a Doxhoz hasonló vasúti utazási vállalatba. Úgy vélte, ha rossz híre megy a Dox expresszeknek, a gazdagok átpártolnak a másik céghez. Titkon viszonya is volt a vejével, egyáltalán nem a lánya jóléte motiválta. Szerencsére nem volt valami agyafúrt, ez az utolsó, gyenge próbálkozása a maga meggyilkolására eléggé könnyen elárulta számunkra, hogy ő a tettes. Elfogtuk, de nem is tagadta a vádakat. Mindent beismert.
Ez a hír megnyugtatta Lantert. Miután aláírta a vallomását, hogy meg akarták mérgezni, a Dox vállalat visszatérítette a jegye árának a tripláját kárpótlásul. Jól alakult a nap. Miután kilépett az irodából, úgy vélte, ideje eldöntenie, hogy merre tovább. Ekkor megpillantotta a szemben levő luxushotelt. Ha Baskerville a városban van, minden bizonnyal ott szállt meg.
Bement, majd foglalt maga számára egy lakosztályt. Miután kipakolt új szobájában az egyik kiszolgálófiútól kérdezte meg, hogy lakik-e a hotelben egy bizonyos Baskerville. A válasz hallatán ismét felderült. Anton Baskerville egy emelettel alatta, a 402-ben lakott már hetek óta. Lantern nagyon szerencsésnek érezte magát. Lesétált hát, hogy végre találkozhasson Baskerville-lel, és megmondja neki, a felesége (az a hárpia) várja otthon. Leért, 402, kopogott.
Az öreg úgy kis idő múltán kinyitotta az ajtót. Lantern illedelmesen bemutatkozott. Anton Baskerville nagyon rokonszenves embernek tűnt. Lanternt azonnal betessékelte és teával kínálta. A detektív elfogadta. Tapintatosan az öregnek a feleségére, és látogatásának okára terelte a szót.
- Nem megyek vissza ahhoz az asszonyhoz, még nem! Évek óta most élek igazán! Megfiatalodtam! Szabad vagyok, senki sem zaklat! - ellenkezett Baskerville.
- Mit kell tennem, hogy visszajöjjön velem? - kérdezte Lantern.
- Egy feltétellel megyek vissza. Ha előtte ön segít nekem abban, amiért én idejöttem - felelte az öreg.
- Mi lenne az?
- Segítsen megtalálni nekem az ősöm naplóját. Gilbert Baskerville itt élt Dijonban. Egy óriási kúriája volt a város szívében. Szegény öreg, mikor meghalt, az utódai minden holmiját lehordták a ház alatt elhelyezkedő pincerendszerbe. Ezt onnan tudom, hogy hónapokig tanulmányoztam a családom múltját. A naplónak is ott kell lennie - magyarázta Baskerville.
- Miért olyan fontos az a napló? - értetlenkedett Lambert.
- Gilbert Baskerville Napóleon jobbkeze volt. A barátja, a bizalmasa. Mindent ebbe a naplóban írt le, ami Napóleonnal történt. De mi okozta Napóleon hihetetlen sikerét? A legenda szerint egy titokzatos karkötő, melyet hatalomra kerülése óta hordott. Mikor 1814-ben Elba szigetére száműzték, a karkötőt elrejtette az ellenség elől. Azt hitte, nélküle is vissza tud térni az ország élére. Tévedett. Visszatért ugyan száz napig, de aztán megbukott. Waterloo végleg eltemette a hőst. Ezek után Szent Ilona szigetére száműzték, ahol később meg is halt. Gilbert ősöm viszont vele volt végig. Ha máshonnan nem, a naplójából kiderül, Napóleon hova rejthette a karkötőt Elba szigetén, hogy senki se találja meg. Ezért kell nekem az a napló - mesélt Anton Baskerville.
- Segítek magának. Ez sokkal nagyobb kalandnak ígérkezik, mint magát hazarángatni a feleségéhez -állt rá Lantern. - Kezet rá!- azzal kezet fogtak.
- Vagy egy kis bökkenő. A napló bár a régi kúria alatt van, a ház, mint említettem már nem a baskerville-ek tulajdona: kiállítás fog nyílni a házban éppen holnap - közölte Anton.
- Így arra céloz, az lesz a megfelelő alkalom arra, hogy a kiállítás ideje alatt kissé szemrevételezzük a pincerendszert is? - kérdezte Lantern.
- Arra, barátom - mosolyodott el Baskerville.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.